A Fenntarthatósági Napról

A Fenntarthatósági Nap egy rendhagyó szakmai konferencia és kiállítás, aminek fő célcsoportjai a fiatalok. Amiben mindez különbözik más szakmai eseménytől, az a lendület, az interaktivitás, a hiperaktivitás, és a komplexitás.

Résztvevőknek olyan közszereplőket (művészek, tanárok, üzleti szereplők, civil szervezetek tagjai, politikai szereplők, stb.) hívunk, akik szerintünk valóban hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, valamilyen kimagasló eredményt tudhatnak magukénak ezen a téren.

Nagyon fontos, hogy ezen a rendezvényen ne a feszültség, ne az egymásra mutogatás legyen a fókuszban, hanem a megoldás. Igazán szakmai és pozitív üzenetekre lövünk. Témák tekintetében próbálunk az aktuális témákra és kérdésekre összpontosítani.

A rendezvény szerves része a kiállítás is, ahol előadásokon az elhangzottakat meg is lehet nézni, tapasztalni. Olyan témák merülnek tehát fel, amiről nem csak beszélni lehet, hanem konkrétan tenni is érte már Magyarországon is.

Az esemény alcíme Felelősségvállalás = Pozitív Energia, és ez nem véletlen. Az egész nap során célunk a programokon kívül folyamatosan aktívan tartani és bevonni az idelátogatókat.
Merjen mindenki kérdezni, véleményt formálni, játszani. A fenntarthatóság egy olyan dolog, amit csak közösen tudunk sikerre vinni, így hát ez a nap is egy közösségi dologról kell, hogy szóljon. Tesszük ezt síppal, dobbal, Vj-vel, webriporterrel, játékkal és még sok minden mással.

Az első Fenntarthatósági Napra 2008. november 21-én került sor, és 2009-ben is megrendezzük, továbbfejlesztve az eddigi ötleteinket, vagy éppen a Ti ötleteiteket.

Gyertek el, nézzétek meg, próbáljátok ki, érveljetek, kérdezzetek, tanuljatok és ötleteljetek! De legfőképpen ÉLVEZZÉTEK!

fenntarthatonap
Dátum:: 20/05/2009..
Kategória:: FN2009, Társadalom.

Címkék:: , , ,

Szólj hozzá te is!


EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERÜNK:

Csütörtökön a Világzenei nagyszínpad közönsége kapott esélyt arra, hogy megmutassák, fenn lehet tartani a Földet – a tömeg jól bepörgött a hatalmas, földgömböt formáló gumilabdánktól.

Nem véletlenül választottuk a Besh O Dromot a Földfenntarthatósági mutatványhoz, hiszen ők is ott lesznek szeptember 25-én a Millenáris Parkban a Fenntarthatósági Napon.
A labda már nem egy fesztivált megjárt, és mindenütt nagy sikere volt, ez most sem történt másképp. Sőt, egy maroknyi lelkes fiatal ez alkalommal oly jól elszórakozott vele, hogy szét is cincálták. Mert ugye, mindenki szeretne egy szeletet a Földből?! Kár, hogy ahogy az életben, úgy itt a figyelemfelkeltő játékunkban is, inkább ezt a módját választották ragaszkodásuk kifejezésének… de ezt is megoldjuk, és a labda ott lesz szeptember 25-én!

FN2008

A kezdetek – FN2008

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország. Magyarország. Ebben éltünk mi is és láttunk. Sok jó dolgot és persze rosszat is. Láttuk, hogy néha a jó és rossz egymásnak feszül, meg a rossz és rossz, de időnként még a jó és jó is. És ez így nekünk nem tetszett. Tenni akartunk valamit, és persze tudtuk, hogy nem fogjuk kifordítani a világot a sarkából, de egy kis pozitív szellőt generálni talán képesek leszünk. Kitaláltunk tehát valamit, ami nemcsak a szakma, de abból is csak a profik, hanem buli is egyben. Valami, ahol játszva tanulhatnak a fiatalok, de mégsem bárgyú, és ahol végre csak a megoldások vannak a középpontban a feszültség helyett. Végeredményben négy nagy blokkot alakítottunk ki a beszélgetős résznél: Felelősségvállalás – pozitív energia: Beszélgetés a fenntarthatóságról, felelősségvállalásról. Kinek miért fontos? Mi benne a pozitív energia? Energia, ami megújul: Alternatív energia panel. Az előadók 5 percekben beszélnek a különböző alternatív energia lehetőségekről. Hatékonyság, lehetőség, alkalmazhatóság. Beépített energia: Az előadók különböző megoldásokat mutatnak be: passzív ház, hőszigetelés, organikus építészet, autonóm ház, ökologikus építészet, függőleges kert, stb. Mobilitás – energia: Utazás, utazáscsökkentés, új technológiák, bemutató az első magyar hibrid autóról, a hidrogén buszról, a kerékpáros életről, és hogy hogyan lehetünk virtuálisan mobilak. 26 kiállító színesítette a helyszínt. Fellépett a Strokes, akik doboltak mindenen ami csak a kezük ügyébe esett. Vj Zsuzsó szolgáltatta a zenét és vizuális effekteket a szünetekben és zárásként. _Original volt a száguldó webriporterünk. Volt egész napos csapatverseny, díjkiosztó, Pet-palack szobor, ökosztüm divatbemutató, hibrid autó tesztvezetés és hidrogén autó bemutató. És rengeteg pozitív energia! Videóközvetítések és riportok a fenntartható.tv-ben: Videók Képek a rendezvényről: http://www.flickr.com/photos/fenntarthatonap/ Beszámoló: http://www.telekom.hu/tarsadalom_es_kornyezet/esemenyek/felelossegvallalas Szerintünk ez nemcsak egy jó buli volt, de fontos is, mert fontos a kérdéskör megismerése, fontos, hogy értsük és érezzük, hogy ezt meg lehet csinálni. Egyszóval folytatjuk.  bővebben

Közvetítés – 3. rész

Webriporterünk (_original) által készített vicces beszámolókat és beszélgetéseket, a videóban sok minden más mellett beszélgetés a Vegyél Vissza! Klímaakció nyerteseivel  bővebben

FN2008 – Színpad 2.rész

A 2008-as Fenntarthatósági Nap színpadi eseményeinek rögzített videója, második rész.  bővebben

Szavazás

Sorry, there are no polls available at the moment.